- Kézimunka-kiállítás Csúzán
- Konfirmáció Várdarócon
- Keresztény és nemzeti önazonosságunk megmaradása érdekében dolgoznak
- Nem alakulhatott meg az országos magyar koordináció
- Nemzetiségi szemlén szerepelt a Rozmaring népdalkör
- Közgyűlés a kopácsi HMDK-alapszervezetben
- Ülésezett a HMDK nagyelnöksége
- Szívet-lelket melengető népzenei vetélkedő Laskón
- Kopácsról indult „a külhoni magyar óvodák éve” programsorozat
- A csúzai egyesületnek nemcsak múltja, de jelene is van
Mi lesz veled, EU? És velünk?
Amíg mi itt, Horvátországban úgymond ölbe tett kézzel ülhetünk, hiszen megszavaztuk a csatlakozást, és várjuk, hogy jövőre beléphessünk az Európai Unióba, addig ott egyre rosszabb lesz a helyzet.
Mi azt reméljük, hogy ott talán jobb lesz nekünk, míg mások, akik benne vannak, bizony nem repesnek az örömtől.
Emlékeztetőül idézzük föl, mi is történt a napokban, és mindjárt sötétebbenk látjuk a helyzetet.
A hétfő délelőtti kormányülésen bejelentette kormánya lemondását Emil Boc román miniszterelnök. A politikus szerint a kormány lemondásának kettős célja van: az ország gazdasági stabilitásának megtartása, illetve az utóbbi hetekben kialakult társadalmi feszültségek csökkentése. „Nem ragaszkodom a hatalomhoz, az ország érdekei előrébb valók” – írja a Krónika.ro.
Görögország sem tud kilábalni a válságból, az emberek úgy hozzászoktak a nagylábon éléshez, hogy őket bizony nem hatja meg holmi gazdasági válság. Az EU pedig úgy döntött, amennyiben nem privatizálják a görög állami vagyon egy részét és nem csökkentik a béreket, Görögország márciusban csődöt jelenthet. Az Unió ugyanis hamarosan megvonhatja a pénzügyi támogatást, ha Athén tovább halogatja a szükséges intézkedések végrehajtását. Reformok nélkül Görögország nem várhatja el másoktól, hogy szolidaritásból áldozatot vállaljanak érte – vélik az EU vezetői.
Ausztriában népszavazást kezdeményeznek az EU-ból való kilépésről. A kezdeményező, a Pártok Feletti Platform szerint az EU-tagság miatt Ausztria nem tud olyan kereskedelmi szerződéseket kötni, amelyek szükségesek a népgazdaság számára, mivel a kereskedelmi politika teljesen alá van rendelve az EU központi hivatalainak. Ausztria csak akkor tudja visszanyerni gazdaságpolitikai döntésjogát egy válságbiztos gazdaságpolitika (újra)építéséhez, ha kilép az EU-ból. Az EU-ból való kilépésről szóló népszavazás-kezdeményező okiratot még tavaly december 20-án átadták a belügyminisztériumnak.
És akkor itt vagyunk mi, akik alig várjuk, hogy átléphessük az Unió küszöbét, közben azért tisztában vagyunk mind országunk méreteivel, mind pedig azzal, hogy az erős gazdasággal rendelkező uniós országok mellett eltörpülünk. És amíg eddig csak egy négymilliós piacot kellett úgymond működtetni (azt sem mindig jól), most ezen a piacon megjelennek az uniós országok! És ha továbbra sem azok kerülnek vezető pozíciókba, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak, és a politika nevezi ki továbbra is a menedzsmenteket, bizony úgy járhatnak egyes cégek, mint ahogy most járt Magyarországon a MALÉV.
Megszűnt létezni.
Az adósságokat kifizeti majd az állam (az adófizetők pénzéből), a forgalmat meg majd a nyereséggel együtt átveszik a külföldi légitársaságok.












Hozzászólások
Ebben a "pofonáradatban" nagy szerepük van a feljelentgető MSZP-és kommunistáknak.
Akinek bírja a gyomra, lebegjen lelki szemei előtt Göncz papa lánya és az a Tabajdi pali.
Az örökös magyarországi defetizmus. Nem kell azt ide teregetni.
Aki egy 500 milliós piacon nem találja a helyét annak egy 10 millióson is beletörne a bicskája. Legfeljebb némivel később.A következmányeke t meg már ábrázoltam volt csiphogóóónak.
Eddig is az EU ellen voltam "
Ez jellemző a konzervatív, nem teljesítmény orientált struktúrákra, hogy helyi autarkiákba zárkóznának be. De hát olyan ez mint a szellentés. Hiába gyűröd magadba, feltör az előbb-utóbb. Persze ha utóbb akkor csak büdösebb lesz.
Ezért: HAJRÁ EU !
Remélem Horvátországban jobb politikusok vannak mint idehaza, nem adják el az országot és az emberek méltóságát. Sok szerencsét a nagyvilágban!
magyarhirlap.hu/.../...
Már csak azt nem értem a "figyelmükbe ajánljuk" vagy egyéb kultúr-rovatban miért nem ajánlja senki a műveiket. Miért nem emlékezünk meg róluk?!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.