Azért mindannyiunkban ott volt a félsz,  amikor felállt Horvátország új kormánya, vajon mit találnak az államkasszában? Az elmúlt nyolc év kormányai vajon mit hagytak maguk után? Nem sokat kellett várnunk, hogy elhangozzék az, amit senki sem szeretett volna hallani: Horvátországnak nagy esélye van rá, hogy - Magyarországgal együtt - recesszióba süllyedjen – ezt volt az első nyilatkozata az új pénzügyminiszternek, Slavko Linićnek az egyik horvát napilapban.
Hát nem erre vártunk, az biztos, habár nem voltak illúzióink. Persze azóta megváltozott a miniszter retorikája is: az már csak természetes, hogy ez a kormány fogja kihúzni az országot a gazdasági válságból, de úgy, hogy megszorít, keményen, mint ahogy azt  Magyarországon is teszik.
Nem irigylésre méltó anyaországunk  helyzete sem, ahol a miniszterelnök jelenleg két tűz közé került. Egyfelől  nyomást gyakorol rá az IMF és az Európai Unió, mert Magyarország EU-s és egyéb (banki) érdekeket sért új alkotmányával és törvényeivel, ugyanakkor saját jegybankja fogságában is vergődik, amely inkább képviseli az EU érdekeit, mint az országéit. Annak ellenére, hogy a jegybank urai tudják, hogy a hiteleket törlesztőknek kilátástalan a helyzetük, és a vállalkozások is döglődnek, az ország pedig „haldoklik” a gyenge forint miatt, az elnök direkt nem akar közbeavatkozni a forint erősítése érdekében. Az, hogy egy ország nemzeti bankja független, rendben van, de az elvárható volna, hogy az ország érdekében legyen független, ne pedig ellene!
Mint tudjuk, az EU-nak megvannak az előnyei, viszont a hátrányairól sem szabad megfeledkezni. Mert mi kell az Európai Unió meghatározó országainak, gazdaságainak? Piac és olcsó munkaerő, hogy minél több befektető jöjjön egy-egy tagállamba, hogy minél nagyobb legyen a profit, aminek a jelentős részét aztán majd szépen haza is viszik. Természetesen kapunk fizetést a munkánkért, meg hitelt is a banktól, amelynél ők szabják a feltételeket, meg a szabad munkaerő-áramlás lehetőségével is élhetünk, vagyis elmehetünk Nyugat- vagy Észak-Európába dolgozni, és egyéb előnyei is vannak az EU-nak, amiről majd meggyőződhetünk, ha akarunk. Már pedig muszáj lesz, mert mi nem vagyunk Svájc, ilyen kis országnak függetlenként megmaradni Európa peremén ekkora államadósággal lehetetlen, és ugye, a kúna nem svájci frank!
Jövő vasárnap mindenkinek alkalma lesz eldöntenie, szeretné-e, ha az ország az EU 28. tagállama legyen vagy sem.
Hogy a tagság gazdasági szempontból  mennyire segít bennünket, vagy pedig húz vissza minket, az a jövő titka. Hiszen bármelyik ország vezetői  maguktól is képesek olyan döntéseket hozni,  amelyek romba dönthetnek mindent. Ebben a vonatkozásban említhetjük például autópályáinkat, amelyeknél az óriási befektetések soha nem térülnek meg, vagy az abnormálisan magas  nyugdíjakban részesülőket, akiket nekünk kell eltartanunk, és sorolhatnám.
E kissé borús gondolatok jegyében kívánok Önöknek boldog, apró örömökben gazdag, elviselhető terheket hozó új évet idei első számunkban!