Betűméret
Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van.

A valóság és a fantázia határán

Cowboyok (tehenészfiúk) voltak, sőt, még ma is vannak. Az űrlények kérdése azonban jócskán megosztja a közvéleményt. Merthogy tudományos bizonyíték nincs a létezésükről, vagy legalábbis nincs a nagy nyilvánosság számára. A Vasember rendezője, Jon Favreau gondolt egy nem is olyan nagyon újat, és ismét a képregényhez nyúlt. Ezúttal western-figurák csapnak össze a vásznon űrlényekkel, aminek hallatán, valljuk be, még az edzettebb filmrajongók is felkapják a fejüket. De egy Oscar-díj-gyanús romantikus dráma is hamarosan a mozikba kerül, amelyre elsősorban az érzelmes lelkületű moziba járók váltsanak jegyet.

KIKAPCS---feher-pirosAlessandro D’Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeret-ébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?

KIKAPCS-2Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

KIKAPCS---blue-valentineBlue Valentine
Cindy (Michelle Williams) és Dean (Ryan Gosling) már évek óta egy pár, de kapcsolatuk válságba kerül, és egyre inkább eltávolodnak egymástól. Míg Cindy az évek során egyre nagyobb dolgokról álmodozott és egyre több mindent ért el, addig Dean megmaradt annak az egyszerű srácnak, aki a megismerkedésükkor volt. Úgy döntenek, adnak még egy utolsó esélyt maguknak, hogy megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat, aminek eközben megismerhetjük jó és rossz pillanatait is.

kikapcs1Cowboyok és űrlények

1873, Arizona. Egy idegen támolyog be a sivatagi kisvárosba, Absolutionba, és semmire nem emlékszik a múltjából. Az egyetlen nyom egy rejtélyes bilincs az egyik csuklóján. Hamarosan rájön, hogy a városka lakói nem szívelik az idegeneket, és senki meg sem mozdul, amíg nem kap erre parancsot a vasöklű Dolarhyde ezredestől. Ez a város félelemben él.
Ám Absolution hamarosan olyan félelmet fog érezni, melyet fel sem tud fogni, mert a várost égi fosztogatók támadják meg… És hirtelen a megvetett idegen lesz az egyetlen reményük. A revolverhős lassacskán emlékezni kezd, ki is ő, honnét jött, és rájön, hogy a birtokában van egy titoknak, amely esélyt adhat a városnak a földön kívüliek ellen…

IWIWFacebook

Drávatáj - ajánló


View Video
2012. május 12.
37 Megnézve
View Video
2012. április 28.
95 Megnézve
View Video
2012. április 14.
138 Megnézve

Ki olvas minket

Oldalainkat 29 vendég böngészi

Támogatóink:

HMDK   Bethlen Gábor   MTI