- Kézimunka-kiállítás Csúzán
- Konfirmáció Várdarócon
- Keresztény és nemzeti önazonosságunk megmaradása érdekében dolgoznak
- Nem alakulhatott meg az országos magyar koordináció
- Nemzetiségi szemlén szerepelt a Rozmaring népdalkör
- Közgyűlés a kopácsi HMDK-alapszervezetben
- Ülésezett a HMDK nagyelnöksége
- Szívet-lelket melengető népzenei vetélkedő Laskón
- Kopácsról indult „a külhoni magyar óvodák éve” programsorozat
- A csúzai egyesületnek nemcsak múltja, de jelene is van
Legalább a strandon olvassunk!
Sokan úgy gondolják, hogy a könyvek ideje lejárt, és „hála” a technikai vívmányoknak, a híreket az interneten olvashatjuk el, de innen tölthejük le az olvasnivalókat is. Egy nálunk még nem annyira elterjedt kütyü, az ún. e-book azonban egy olyan szerkezet, mely a hagyományos könyv formáját megtartva digitálisan vetíti elénk a könyv, vagyis esetében számtalan könyv tartalmát, szépen ötvözve a hagyományos könyvet és a modern technikát. Mivel a legtöbb könyvből készül filmváltozat is, sokszor döntünk úgy, hogy inkább másfél óra alatt lezavarjuk az utóbbit, mintsem hogy napokig rágódnánk az írott változatán. Szerencsére azért még vannak helyek, ahol szinte kötelező az olvasás, ilyen például a strand. Fürdés után a napon vagy árnyékban fekve pihenni egy jó kis olvasnivalóval igazi élvezetet jelent. Legalább ezeket a pillanatokat használjuk ki arra, hogy átrágjuk magunkat néhány régóta tervezett könyvön.
Lars Kepler: A Paganini-szerződés
Joona Linna bűnügyi felügyelő ezúttal is bízik megérzéseiben, de ezeket derekas rendőri munkával alá is támasztja. Nyomokat keres, nézi, hol poros a könyvespolc, törölt e-maileket állít vissza, hogy lassanként összeálljon a történet, ami egyre inkább a svéd fegyverexport körül látszik forogni.
A Paganini-szerződés egyszerre igyekszik az akciódús kalandregények és az analitikus krimik rajongóinak kedvében járni. És akik „A hipnotizőr”-ben leginkább a borzongást szerették, most sem fognak csalódni.
Jack Kincaid jól ismert szoknyavadász, aki eddigi életében gyakran keveredett zűrös helyzetekbe, de a legzűrösebb tagadhatatlanul Fionával kötött házassága, amire gyakorlatilag öntudatlan állapotban mondott igent. Pedig egykor igaz és olhatatlan szerelem fűzte ehhez az érzéki, csodálatos lányhoz, aki most Isten színe előtt az övé lett...
Fiona MacLEan sem épp ilyen esküvőről álmodott. Egyik fél részéről sincs jelen boldog család, se ünneplő vendégsereg, csak a vőlegény, Black Jack Kincaid, akit szó szerint az oltár elé kellett vonszolnia. Fiona évekkel korábban megesküdött, hogy soha többé nem találkozik a jóképű kalandorral, aki egyszer már elárulta őt, de most az élet válaszút elé állítja: ha összeköti ezzel a megátalkodott emberrel az életét, akkor e frigy által véget vethet egy ősi, gyilkosságokkal terhelt viszálynak és megtörheti a családját sújtó évszázados átkot. Fiona elhatározza, Jack Kincaidnek adja nappalait és éjszakáit, de a szívét nem adja oda neki újból...
Karen Hawkins első, magyar nyelven megjelenő romantikus regényének főhősei ellenfelekként lépnek házasságra, ám a mindent elsöprő szerelem örökre megváltoztatja sorsukat.
A tanár is ember. Szükség esetén lusta, életunt, lógós és csak a nagy lehetőségre vár, hogy végre maga mögött hagyja addigi életét. Elizabeth (Cameron Diaz) például igazán utálja a munkáját, és többnyire filmet vetít a diákjainak, hogy addig se kelljen hozzájuk szólnia. De hirtelen feltámad az életkedve, amikor a suliba érkezik az új helyettesítő tanár (Justin Timberlake), aki nemcsak sármosabb az összes férfitanárnál együttvéve, de állítólag jelentős vagyont is fog örökölni. A baj csak az, hogy az új tanerő egy másik tanárnővel (Lucy Punch) kezd randizni. Elizabeth azonban nem adja fel: végre példát mutathat diákjainak elszántságból, céltudatosságból, ravaszságból és gonoszságból. Az iskola fenekestől felfordul, és a tanári környékén eluralkodik a káosz.
Törpapa különleges főzetéhez új anyagokra van szükség, de kinek jutott eszébe Ügyifogyit küldeni? Persze, hogy baleset éri. Az erdőben sétálgatva rátalál a Csodák Barlangjára, keresztülesik a mágikus kapun, és a törpikék boldog falujából a modern világban találja magát. Még szerencse, hogy az ott élőknek sincs túl sok esze, Ügyifogyit játékbabának hiszik, és ő egy New Jersey-i gyerekszoba lakója lesz. Otthon a faluban a többi törp társuk megmentésére készül, és egymás után kovácsolják a terveket. Csakhogy Hókuszpók is előkerül, hogy - régi, rossz szokásához híven - mindent összezavarjon, és megpróbálja elrabolni a törpöket.









