A boldogság titka, hogy csak a jóra emlékezünk. Mármint amerikai kutatók szerint. Vonatkozik-e mindez a 2011-es évre? Persze, hogy nem, hiszen ami valakinek jó, az lehet, hogy másnak rossz. A kis horvát-magyar valóság erre számatalan példát szolgáltatott nekünk az elmúlt, lassan egy évben.

Na, de nézzük az örömöket és ürömöket, amelyek meghatározták Horvátország egy évét, ami közvetve vagy közvetlenül anyaországunknak is köszönhető, ha a tárgyalások befejezésére gondolunk a magyar EU-elnökség alatt. Tavasszal még sokan tamáskodók voltak Orbán Viktor kijelentésével kapcsolatban, vagyis hogy még a magyar elnökség alatt lezárhatók a tárgyalási fejezetek. A kételkedőknek üröm, a szurkolóknak örömteli dolog volt ez. Erre a koronát most, decemberben tettük fel, amikor is Horvátország aláírta a csatlakozási dokumentumot Brüsszelben. Magának az integrációs folyamatnak a sikeressége, úgy tűnik, egyelőre a polgárok egyetértésével találkozik, igaz, egyelőre a bőrükön nem éreznek ebből semmit, és egy ideig a mindennapokat még nem fogja befolyásolni.

Az EU-ellenesség a legnagyobb az idei évben akkor volt, amikor Ante Gotovinát és társát elsőfokon évtizedekre ítélték. Ekkor a közvélemény a Hágai Törvényszéket összemosta az EU-val sok esetben, de mára a felejtés vagy a felejteni akarás lett úrrá az eléggé rossz lelkiállapotú horvát társadalmon.

Na, és persze volt itt a bennünket is érintő kisebbségi önkormányzati választás, amely egyeseket elégedettséggel, másokat csalódottsággal töltött el. A politikai mozgások már csak így befolyásolják az egyén hangulatát. Nem volt ez másként a december eleji parlamenti választásokkal sem, ahol a többség egyelőre elégedettnek tűnhet, hiszen a hangzatos nevű kukurikú-koalíció győzött. Az öröm még tart, csak kérdés, hogy így lesz-e első intézkedéseik után is?

Na, és nem feledkezhetünk meg a nagy come back-ről sem, Ivo Sanader ugyanis idén horvátra váltotta az osztrák börtönt, a legújabb fejlemény, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

Ami a horvátországi magyarságot illeti,  továbbra sem lehetünk elégedettek a politikai és egyházi téren is megnyilvánuló megosztottság miatt.

A jegyzetírónak nem marad más hátra, mint hogy megköszönje az ezen a hasábon kifejtett véleményével kapcsolatban érkezett számos észrevételt,  és elnézést kérjen azoktól, akik megsértődtek egyes minősítésein. Az újságírás már csak ilyen: kritikus, és ha kell, magasba tud  emelni embereket, de ha rászolgáltak, képes a földbe is döngölni ugyanazokat. Az ünnepek előtt azonban csak a szépre emlékezzünk, és bízzunk abban, hogy idővel a kellemetlen dolgok is megszépülnek. Vagy igen, vagy nem.