- Kézimunka-kiállítás Csúzán
- Konfirmáció Várdarócon
- Keresztény és nemzeti önazonosságunk megmaradása érdekében dolgoznak
- Nem alakulhatott meg az országos magyar koordináció
- Nemzetiségi szemlén szerepelt a Rozmaring népdalkör
- Közgyűlés a kopácsi HMDK-alapszervezetben
- Ülésezett a HMDK nagyelnöksége
- Szívet-lelket melengető népzenei vetélkedő Laskón
- Kopácsról indult „a külhoni magyar óvodák éve” programsorozat
- A csúzai egyesületnek nemcsak múltja, de jelene is van
Vége a zsaroló kisebbségi képviselők korszakának?
A horvát törvényhozásba bejutott képviselők közül egyedül a szerb nyilatkozott úgy, hogy el tudnának képzelni egyfajta koaliciót a győztes pártokkal. Persze tisztában vannak azzal, hogy nélkülük is kényelmesen kormányozható az ország, de egyes alacsonyabb szinteken abban reménykednek, hogy képviselőik valami módon a kormányrúd közelébe kerülhetnek. A többi kisebbségi képviselőt ez idáig nemigen hallottuk nyilatkozni, és mindenki inkább a parlament első ülése után fogja kialakítani véleményét a kérdésről.
A majdani miniszterelnök szerint is természetes, hogy a kisebbségek a kormányt támogatják, hiszen úgy tudják csak megvalósítani programjaikat. Az ő esetükben a legtöbbször nem lehet szó semmiféle ideológiai finnyásságról, hanem egyszerűen érdekvezérelten kell politizálniuk. Egy angol politikus mondta egyszer, hogy Angliának nincsenek barátai, hanem csak érdekei, amelyek mentén külpolitikáját folytatja.
Ennek eklatáns példája volt Sója Dénes is, aki a szociáldemokrata párt tagjaként a jobboldali kormány egyik leghűségesebb „fegyverhordozója” volt. Ezért cserébe jóformán bármit kérhetett, és meg is kapta. Ezért van a legtöbb faluban „meszes” ház, amelyekkel semmi baj sem volna, ha nem a megosztottság szimbólumai lennének. Többször is leírtuk már, hogy a HMDK az első Fidesz-kormány alatt saját magának semmilyen ingatlant nem vásárolt, hanem közösségi házakat, templomokat újított fel.
Sója mozgástere ezúttal sokkalta szűkebb lesz, hiszen a politikában nehezen bocsátják meg az árulást. Elegánsabb lett volna felfüggeszteni négy évvel ezelőtt a párttagságot, és nem két széken próbálni ülni.
A politikai korrektséghez hozzátartozik, hogy kivárunk néhány hónapot - száz napot szoktak türelmi időként adni -, hogy véleményt alkossunk, hogy ítéletet mondjunk tevékenységéről.
A többi kisebbségről semmit sem hallani. Egyelőre.
Az EU miatt elképzelhető, hogy valamilyen „homokozót” kapnak a kisebbségek, de érdemben addig nem szólhatnak majd bele a horvát politikába, amíg a baloldali koalíció van hatalmon. A balközép pártokon ugyanis nincs a kirekesztés és a nacionalizmus bélyege, ezért is kezelik majd a kisebbségi kérdést görcsök nélkül. Nincs „megfelelési kényszer” a nyolc kisebbségi képviselővel szemben.
Karácsony előtt új kormánya lesz Horvátországnak, amelynek óriási kihívásokkal kell majd szembenéznie. A nagy problémák között a kisebbségi kérdés eltörpül(het), ezért is lenne fontos, hogy a bejutott magyar képviselő végre ne avatkozhasson bele az oktatásügybe, és végre belássa, hogy csak magyarságunk fele volt vele elégedett.












Hozzászólások
www.youtube.com/.../
smu-mesz.hr/.../...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.