A horvátországi magyarság vasárnap parlamenti képviselőt választott Sója Dénes személyében. A nyugdíjas korú képviselőről gondolják úgy a nem Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében élő magyarok (ezekben ugyanis Sója veszített), hogy képes lesz lendülettel, kitartással képviselni magyarságunk érdekeit. Magyarságunk körében négyévente mind nagyobb a harc a képviselői helyért, amit bizonyít, hogy ezúttal majd ötszázzal többen kértük a magyar szavazócédulát, mint négy évvel korábban.
A mozgósítás oda vezetett, hogy mindkét érdekvédelmi szervezet immár bőven kétezer fölötti támogatóval rendelkezik. Az, hogy a HMDK elveszítette támogatottságát, továbbra sem igaz, hiszen a körülményekhez képest a HMDK teljesítménye óriási. Elég, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Sója zsarolási potenciálja a szűk parlamenti többségre való tekintettel olyan nagy volt, hogy bármit kért, megkapta a kormánytól. Ha mindezt figyelembe vesszük, a MESZ-nek toronymagasan kellett volna nyernie! Vörösmarton, ahol borutak, rendelőintézet, gyógyszertár, tornacsarnok épült, kénytelen megelégedni a négy évvel ezelőtti eredménnyel. Ez is bizonyítja, hogy az embereknek ugyan fontosak az infrastrukturális fejlesztések, de ha mindez megosztással, megfélemlítéssel jár, nem vevők rá.
A választások tehát lezajlottak, de a hogyan tovább kérdése még megválaszolatlan. Az árkok mélyek a két szervezet között, és egyelőre esélyét sem látni a megbékélésnek. Vajon folytatódik-e a politikai bosszú, vagy a józan ész kerekedik felül? Az eddigi nyilatkozatokból az előbbi látszik valószínűbbnek, amire persze a HMDK fel van készülve. Az egymás elleni harc és lejáratási kísérletek folytatódása oda vezethet, hogy magyarságunk hasznos energiái szétforgácsolódnak, mivel a felek a támadásokkal/védekezésekkel lesznek elfoglalva.
Orbán Viktor miniszterelnök a HMDK vezetőivel való találkozón elmondta, az anyaországnak minden magyar számít, amit a HMDK a kampányában végig hangsúlyozott. Ezt a szlogent kellene magukévá tenniük a horvátországi magyar érdekvédelemmel megbízott képviselőknek is, mert csak egy magyar nemzet van, és megmaradásunk parancsának felül kell(ene) írnia minden egyéb érdeket. A kampányban mindkét oldalról elhangzottak a megbékélésre utaló kijelentések. Természetesen a választás nyerteseinek - még ha a magyar nevüket kimondani sem tudó „Szandor Tot”- oknak köszönhetik is a győzelmüket - kellene kezdeményeznie és megnéznie, mi is az a nemzeti minimum, ameddig a felek el tudnak menni. Ha most ez elmarad, a harci retorika lesz úrrá, és tovább folytatódik a politikai sárdobálás, valamint a bírósági perek sorozata.
Kétezer ember úgy gondolja, hogy veszített, a másik kétezer pedig azt, hogy győzött. A győzelem azonban akkor győzelem, ha a másik kétezer nem ellenséget, hanem másként gondolkodót lát az ellenfélben, hiszen a legtöbb magyarnak már elege van a megosztottságból, bárhogy is szavaztak. Az elkövetkező hetekben eldől, hogy a politikai érettség vagy a kicsinyesség kerekedik-e felül. Nekem van egy tippem. De hátha...