Betűméret
Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van.

Betiltották Varnus Xaver felvidéki koncertjeit!

varnus_xaver

Betiltották azt a három hangversenyt, amelyeket Csáky Pál volt miniszterelnök-helyettes meghívására, Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövetének fővédnöksége alatt adott volna Pozsony, Komárom és Ipolyság katolikus főtemplomaiban Varnus Xaver.

Varnus Xaver a következő sajtónyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe: "Mélyen megdöbbentett ez a cinikus, és az európai gondolkodásmóddal oly annyira ellentétes döntés, hiszen e koncertekkel a pozsonyi dómban nyugvó Pázmány bíborost és Johann Sebastian Bachot akartam összebékíteni, kinek pozsonyi szépapja pont a protestánsüldözések elől menekült Németországba. Úgy tűnik, a bizottság és az intolerancia nem sokat enyhült az elmúlt pár száz esztendőben azon a vidéken, csupán a célcsoportok változtak" – nyilatkozta a művész. "Néhány perce beszéltem Csáky Pál barátommal, kit mélyen megrázott ez a döntés, amely a szlovákiai magyarság és az ő semmibevétele. Csáky úr az egész ügy mögött a szlovák katolikus nacionalisták támadását sejti, hiszen nem oly sokára kezdődnek a parlamenti választások, amely során a nacionalizmusnak vörös posztó minden olyan dolog, ami a magyarokat idézi: legyen az Pázmány, a magyar nagykövet, Magyarország volt köztársasági elnökének látogatása, vagy egy magyarországi vendégművész. Mivel a márciusi koncertekre szinte már minden jegyet eladtak, ez a támadás így példátlan inzultus nem csak az európaiság és a jómodor, de Magyarország ellen is, hiszen olyan rendezvényt próbálnak ellehetetleníteni, amelynek fővédnöke a Magyar Köztársaságot, mint szuverén államot képviseli Szlovákiában. A szervezők már keresik az új helyszíneket, s nem vitás, hogy a koncerteket megtartjuk, bizonyítva azt, hogy Bach csodálatos, nemzetek és vallások fölött álló muzsikája túlharsogja majd a nacionalista hörgmetált."

Portálunk értesülése szerint mind Varnus Xavér, mind a koncert szervezői olyan megoldást keresnek, hogy a koncertek az eredetileg tervezett városokban megvalósuljanak, koncertre alkalmas termekben.

A pozsonyi érseki hivatal indoklás nélküli döntése csak a katolikus templomokra vonatkozik, így szóba jöhet a református templom, Ipolyságon pedig a zsinagóga is.

IWIWFacebook

Hozzászólások  

 
+1 #7 magorhun 2012-02-28 16:39
magyarhirlap.hu/.../...

Talán ez a hír, a méltán hírhedt orgonista jól sikerült önreklámjánál is fontosabb.
Idézet
 
 
-1 #6 Floppy 2012-02-28 16:12
Elengedted magad, magor honleány ?
Idézet
 
 
-1 #5 magorhun 2012-02-27 16:59
Minden esetre valószínű, hogy nem csak Xavér "magyarsága" zavarja a szlovákiai katolikus egyházfőket, mikor össze akarja békíteni(melegí teni)Pázmányt és Bachot...
Idézet
 
 
0 #4 becsarac 2012-02-27 12:36
Xavér nem meleg, ő biszeksz kérlek! :)
Ne keverjük, mint hülye Billy a szezont a fazonnal! :o
Idézet
 
 
-1 #3 magorhun 2012-02-27 11:05
De legalább egy melegfelvonulás t le lehetne bonyolítani Xavér érdekében.
Idézet
 
 
+1 #2 Floppy 2012-02-22 22:02
Tóciának be kéne inteni.
Idézet
 
 
+2 #1 becsarac 2012-02-22 13:13
Azért mindennek van határa. Hogy ezek a szlovákok kicsit sem normálisak, az már biztos. Gondolom ezért nem fog vizsgálatot indítani az EU és a különböző jogvédő szervezetek sem fognak hangosan "nacionalistázni ".
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Megosztás

Ki olvas minket

Oldalainkat 39 vendég böngészi

Támogatóink:

HMDK   Bethlen Gábor   MTI