Betűméret
Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van.

Az új év

“Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”

(Paulo Coelho)

 

Ismét eltelt egy év, mindig gyorsabban, mint az előző. Ezúttal nem tettem fogadalmat, hiszen a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy semmi értelme. Mert ha változást szeretnénk az életünkben, azt nem egy megadott napon kell elkezdeni - erre jó példa lehet a fogyókúra, amelyet mindig holnap kezdünk el, sosem ma. Paolo Coelho gondolata azért áll közel hozzám, mivel én is igyekszem máshogy szemlélni az előttem álló napok hosszú sorát. Tele várakozással, és bár sokszor mondogatom magamban, hogy csak az előző évnél ne legyen rosszabb, végül arra jutok, hogy miért elégednék meg a tavaly elért szinttel? Új esztendő előtt állunk, számos új lehetőség előtt. Higgyünk abban, hogy 2012-ben jó dolgok történnek velünk, és ne az jusson rögtön az eszünkbe, hogy márpedig a gazdasági elemzők nem ezzel biztatnak. Legyen ez az új év más. Nézzünk körül környezetünkben, és hálával fűszerezett örömmel tekintsünk azokra az emberekre, akik idén is mellettünk vannak. Legyen az szülő, nagyszülő, testvér, házastárs, barát, gyermek. Legyenek ők az az ajándék, amitől az idei év máris jól indul. Az egymás iránti szeretettől ugyanis semmi, még az ennél is rosszabb gazdasági helyzet sem foszthat meg bennünket…

IWIWFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ki olvas minket

Oldalainkat 37 vendég böngészi

Támogatóink:

HMDK   Bethlen Gábor   MTI